David Spischak Quartet

A David Spischak Quartet története valójában közel tíz évvel ezelőtt indult, akkor még tenorszaxofon (Héder Imre), zongora (Csák Péter, később Gáspár Károly), basszusgitár (Spischák Dávid) és dob (Földesi Attila) felállásban. Néhány éven keresztül, váltakozó intenzitással működött a zenekar.

Egy paradigmaváltás következtében az új felállás több szempontból is eltér a korábbitól: a közös zenélésben és a kreatív kapacitások kiaknázása és bővítése szempontjából is új szemlélet dominál, ami részben más, különböző elveken, folyamatokon és tanokon alapuló, olykor szokatlan műhelymunkát is igényel. A zongorát mint akkordikus hangszert a gitár váltotta fel, de természetesen ez nem zárja ki, hogy alkalmanként a zenekar egyik tagja billentyűkön is játsszon.

A rendkívül aktív Kovács Tamás tölti be a gitáros posztot, aki tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszakán Babos Gyula tanítványaként végezte. Jelenleg saját zenekarának, a Sequence Quartetnek a vezetője, egyúttal a Balkán Fanatik gitárosa, és számos színházi produkció állandó résztvevője.

Pázmándi Gergely szerepel a szaxofonos poszton, aki a Vienna Konzervatóriumban szerezte pedagógiai, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszakán az előadóművészi diplomáját. A Pázmándi Gergely Trió és Quartet zenekarvezetője, a Coda Nostra Big Band és a Stetl zenekarok művészeti vezetője. A kelet-európai népzenék iránt táplál erős vonzódást, de a könnyűzene valamennyi ágensével is állandó kapcsolatban áll.


A doboknál a rendkívül sokoldalú és rutinos Nagy Csaba remekel, aki a Kőbányai Zenei Stúdió elvégzése után Selmecbányán, a Jan Albrecht Zeneakadémián folytatta tanulmányait és szerzett kitűnő MA diplomát. Csaba nemcsak rendkívül rutinos dobos, aki luxushajókon zenélve bejárta a déli és északi féltekét, de egyben kiváló táncos is.

Kovács Tamás Official

Kövess további
platformokon is!
További Linkek